Artemis R. Crowes

Nevem Artemis R. Crowes.
Az R. Ruotsalainent jelent… Hát nem ironikus? Apám finn volt, ezt anyámtól tudom, mivel én magam sosem találkoztam vele. Ő is csak azért gondolja, hogy „az a szemét Heikki” felelős megszületésemért, mert másra nem tud visszaemlékezni abból az időszakból. Mindenesetre, amint az eseten okulva kamasz koromban tucatszor elmondta, azt a tanulságot vonta le, hogy az ember „sose engedjen a rövid-az-élet-ki-tudja-mi-vár-ránk dumának”.
Az ellenben holtbiztos, hogy 1987-ben, a kanadai Québecben születtem. Anyám, mivelhogy sosem tudott uralkodni kalandortermészetén, ott keresett állást magának. Mivel leginkább csak sztriptíztáncosnőként akarták foglalkoztatni, azt pedig – ötévi, ebben a szakmában eltöltött munka után – eléggé unta, és egyre növő pocakja miatt amúgy sem vállalta volna (az egyik klubtulajdonost, aki e kis szépséghibáját kifejezetten előnynek tartotta volna, a „mocskos perverz állat” felkiáltással törölte szájon), kénytelen volt születésemig pincérnőként fenntartani magát. Mivel semmilyen ötlete nem volt, milyen nevet adjon nekem, s a kórház ablakán kibámulva egy este megakadt a szeme a telihold korongján; megkérdezte szobatársát, egy középiskolai tanárnőt, tud-e olyan női nevet, ami ezzel hozható kapcsolatba. A tanárnő válasza alapján, a görög holdistennő után Artemisnek nevezett el. A Crowes nevet apja, a szegény texasi teherautósofőr után adta nekem.
Gyermekkorom enyhén szólva is zaklatottan telt el. Helyszíneit nem sorolom fel, mert nem sok volt köztük, ahol egy egész éven keresztül éltem volna. Európa országainak legalább a negyedét láttam, az USA főbb autóútjait úgy ismertem, mint más gyerekek Piroska meséjét. Igen, azt a farkasosat… Titkon mindig a farkasnak szurkoltam. Talán most az egyszer ő gyorsabban ugrik, mint ahogy a vadász a vállához kapja a puskát… Szinte hallottam, ahogy a félelmetes fogsor csattanva-reccsenve összezárul a férfi vállánál. Hát igen, világéletemben elég élénk volt a fantáziám. A barátok hiánya elég hamar rákényszeríti erre az ember gyerekét. Ha nem tudod, másnap vajon még ugyanabban az országban töltöd-e az éjszakát, nem kezdesz el tartós barátságokat kötni. Talán ennek köszönhető, hogy most sem igazán vagyok erre képes. Közönyös vagyok és önző. Megszoktam, hogy annak örüljek, ha velem kivételesen minden rendben van, legalább nagyjából, és ne pazaroljam az energiám más érzelmeire. Ha nagy néha valami csak az enyém volt, irigyen őriztem… hát ebben sem sokat változtam. Nem viszem vásárra a bőröm mások érdekéért, kivéve persze, hogyha tudom, hogy megérdemlik; akkor viszont gondolkodás nélkül és bármikor. Talán furcsán hangzik ezek után, de nem nehéz a bizalmamba férkőzni, persze csak ha valaki megpróbálja. Én ugyanis a legritkább esetben kezdeményezek. Hallgatag vagyok, ha a másikat érdekli, mit gondolok, kérdezzen. Tulajdonképpen szeretem a társaságot, de nem az ismerősökét; gyakran üldögélek klubokban, kocsmákban egyedül, mások viselkedését figyelve. Az a néhány barátom azok közül kerül ki, akik voltak olyan bátrak, hogy leültek mellém beszélgetni. Pesszimista vagyok, de nem búskomor. Szükségem van az udvarias, mosolygós, de nem tolakodó fellépésre, ugyanis jelenleg Salem egyik könyvesboltjában vagyok eladó. Elég jól kiismerem magam az irodalomban, és konyítok más művészetekhez is. Zaklatottan végzett iskolai tanulmányaimat is nagyrész könyvekből szerzett ismeretekkel pótoltam; részben ennek következtében, részben személyiségemből fakadóan gyakorlati érzékem a nullával egyenlő. Szerencsére a boltban ritkán kell a pénztárhoz állnom, és ott is segítségemre van a számítógép, mert a matematikához aztán végképp hülye vagyok.
Ezek után a „bizalomgerjesztő” bemutatkozás után teljes magabiztossággal kijelentem: a lyconok közé szeretnék tartozni. Vonzódásom a farkasokhoz már gyerekkoromban kiütközött, lásd fentebb; s minden, ezzel látszólag ellentétes tulajdonságom dacára talán hasznára lehetnék a közösségnek.
// Persze, ezt a hovatartozás-indoklást userként megadni sokkal logikusabb lett volna, de már úgy benne voltam a történet-kanyarításban…Pláne röpke életrajzomban szépen szétmazsolázgattam a megadandó adatokat, igyekezvén így élvezhetőbbé tenni e kis irományt. Remélem, nem baj… Talán innentől userként írom le karakterem további jellemzőit. //

Artemis külseje

Magassága 169 cm, tehát kifejezetten nem egy toronydaru. Eléggé vékony, de nem undorítóan. Haja eredeti színe szőkésbarna lenne, de ezt nagyjából tizennégy éves kora óta senki sem gondolná róla. Azóta színe és hosszúsága állandóan változik, jelenleg egy jó ideje vállig érő, fekete, vörös melírcsíkokkal tarkítva. Bőre ijesztően sápadt, szeme szürkéskék. Alsó ajkának bal oldalán piercing található. Általában feketébe öltözik, gyakran a haja aktuális színéhez illő ruhadarabokkal társítva. Kétféle lábbeleit visel: télen bakancsot, nyáron magas szárú tornacipőt. Néha kísértetkastélyból szalasztott rémkirálynőre, időnként szolid kis grunge-rockerre. Kinézete majdnem olyan változatos, mint a személyisége.

Gyere kicsi fajjkaszkáám