Brewery sétáló utca

*Gyerek zsivaj vegyül a belváros megszokott hangjaiba… A házakból kihallatszódó tánczene keveredik az éttermek zongora szólóival. Igaz, hogy épp befejeződőben van a turista szezon, de a vendéglősök mindent megtesznek, hogy az utolsó napokból is annyit hozzanak ki, amennyi csak lehetséges.
A fekete hajú nő meg-megállva figyeli a műemlék házak domborműveit, mintha titkos jelentésekre szeretne rábukkanni. A halványpiros ajkak halk sóhajra nyílnak, a kitáguló pupillák elfedik a szintén sötétes íriszeket.
Az elvarázsolt külső kisebb lelki vihart takar. A szemek alatti karikák nem új keletűek, s a barna blúz is gyűrötten simul a karcsú derékra, mintha abban aludt volna…*
~Gondok lesznek…~
*Már tegnap óta érzi, hogy nehéz valamitől a levegő… Súlyos. S ami a legjobban idegesíti, fogalma sincs, hogy milyen keletű lesz a veszély, ha egyáltalán veszélyről suttognak az ösztönei. Az elmúlt napok ezernyi gondja most a képességein is éreztetik hatásukat, s ez roppant…*
- Idegtépő… - *leheli, nem foglalkozva azzal, hogy a gondolata hangosan csendül a kis utcácskán, s a falak kissé visszhangozva, de jóval halkabban verik vissza.
Rég érezte ennyire fáradtnak és kifacsartnak magát…
Élesen csettint a nyelvével, mintha ezzel elüldözhetné a gondjait, s magasra veti a fejét, a szinte kéklő fekete sörénybe belekap a szellő.
Nem. Ő semmiképpen nem fogja hagyni, hogy holmi kisebb, nagyobb problémák maguk alá temessék. Jobban elbírná viselni, ha itt és most hátba szúrnák, minthogy rengeteg apró kis semmiség miatt omoljon össze lelkileg.
Ugyan mit neki az, hogy a Birtokot valaki meg szeretné venni, s a szellemekről szóló pletykák sem riasztják vissza? Hogy a kis kocsma inkább jótékonysági intézménynek tűnik, minthogy bármi hasznot is behajtson… ? Hisz ezek csak számlák! Számok, és betűk… Adók…
A pillantása gyorsan végig siklik az ügyeik után rohanó embereken.*
~Ha ők el tudják intézni, akkor nekem miért ne menne? Pont nekem?!~
*A tarkója viszket, mintha valaki figyelné, vagy csak fogná… de ebben a pillanatban lehet, hogy az sem zökkentené ki a töprengésből, ha egy egész falka nőne ki az utcakövekből.*

*Motor búgása hallatszik valahonnan a sétálóutca egyik kicsiny részéről. Fekete ruhába bújtatott test száll le a járműről, miközben leveszi a szintén sötét színben pompázó sisakot. Hosszú szőke haja vállaira hull, majd a nő gyengéden megrázza fejét, mintha csak rossz gondolatokat akarna elhessegetni, majd elsimít pár tincset. Mostanság nem nagyon mozdult ki a falka rejtett kúriájából, nem hagyta el a láthatatlan határvonalakat. Tűsarkú feszítette lábak lépnek a macskakövekre, majd lassan elindul előre. A tömeg sodorja előre, mintha csak azt akarnák, hogy találkozzon valakivel, akivel talán nem kéne, nem most, nem ebben a pillanatban, de sajnos az élet mindig kifürkészhetetlen. Nem…most nincs szüksége társra, mikor úgy érzi, hogy mocskos, koszos, hogy csak megfertőzi az embereket, akik a közelébe kerülnek, olyan, mint egy szennyes folyó, ami a vihar idején háborog, ő pont ilyen most, ilyen zavart. Ismerős illat csapja meg az orrát, bárhol felismerné, már azt is tudja, hogy honnan jön, hiszen előtte nem sokkal maga a vadászok újdonsült vezetője sétál. Tekintetét a nő tarkójába fúrja, és hagyja, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljön hozzá, míg gondolataival már üzen.*
~Nashua…~
*Talán nem nyomja el a város zaja a gondolatot, melyet Lloydnak küld, bár ki tudja, mennyire fogékony ebben a percben a teremtés, ilyen különleges dolgokra. Valahol mélyen feléled benne a vad, az ösztönök vezérlik, mikor ujjai ráfonódnak a vékony csuklóra, és halkan búgó hangon megszólal*
-Nashuaa…
*Ajkaira farkas mosoly kúszik, ugyanis egyikük sem törhet a másik életére…itt és most nem…a Maszkabál miatt, nem fedhetik fel az ősi titkokat, holmi halandók előtt, és reméli, hogy ezzel a másik is tisztában van.*

*Olyan érzés, mintha olajos vízben mártózna meg… A csúszós, nyálkás anyag a bőréhez tapad, beborítva az egész testét. Egy gondolat, egy üzenet fejbe kólintja, de képtelen elkapni, s értelmezni… Csupán sejti, érzi, hogy mit tartalmazhatott.*
- Csak őt ne… - *mormogja félhangosan, de még nem annyira biztos a dolgában, mint ahogyan illene. Túl sok minden foglalta le, talán egy pillanatra arról is elfeledkezett, amiről sosem szabadna… hogy ki is ő, és mi is ő.
De az egyébként gyengéd ujjak most nagyon is erős, s valós szorítása a csuklóján gyorsan beindítja a halandó reflexeit…
Mégsem mozdul, csupán elernyed az eddig megfeszült izomzat, s a búgó hanggal együtt, kifújja az eddig visszaszorított levegőt. Hisz a vadász ösztöne, a Maszkabál csontjaiba ivódott szabályai erősebbek bármilyen reflexnél.*
- Riam… - *a dallamos hang nem sok mindent árul el a lelkében lezajló érzelmi hullámzásról, de az alfának ennyi is elég lehetne, hogy belelásson.
Hátrafordítja a fejét, hogy a tekintete találkozzon az ellenségével, ajkain aprócska mosoly, melyben cseppnyi vidámság sem érződik.*
- Milyen kár, hogy itt találkoztunk… - *figyeli a szőke hajzuhatag fodrozódását a könnyű szélben, a parancsoláshoz szokott fejtartást, a férfiaknak sokat ígérő szájat.* - Csevegni szeretnél, vagy… - *körbenéz a járókelők forgatagán* - … ebben a pillanatban más lehetőséget nem igazán látok. De, ha szeretnéd… egy találkozott bármikor megbeszélhetünk. - *most már valódi öröm bujkál a lélektükreiben, hisz mindig is jobban szerette a nyílt összecsapásokat, mint azokat, amikre mostanában kényszerültek… Sunyin meglapulni valahol, várni, hogy a fiatalok elveszítsék a fejüket, s lemészárolni őket, mint az állatokat. Még ha számukra azok is voltak.*
~Undorító módszerek… De míg mi egyre kevesebben vagyunk, addig ők…~
*Elkapja a nőről a pillantását… Túl erős benne a szégyenérzet… Hogy ilyen könnyedén meglepte a másik s… hogy egy pillanatra sajnálatot érzet a fajtája iránt. Ebben a harcban nincs helye ilyesmiknek…*

*Ujjai hiába feszülnek a másik csuklójára, mikor pillantása találkozik Nashuáéval, mintha egy cseppet megijedne, vagy egyszerűen meghátrálna? Látja azokat az ébenfekete hajtincseket, melyeket sok ifjú farkas életének utolsó képeként nézhetett, ahogy a szél gyengéden játszadozik velük, a gyönyörű szemeket, melyek egyetlen pillantással bárkit megigéznének, és persze a hibátlan alakot. Beleharap alsó ajkába, majd mosolya egyik percről a másikra egyre nagyobb lesz. Tekintete elködösül, másodpercekig olyan hatást ér el, mintha csak egy próbababa lenne a kirakatok egyikéből. Szellemképek peregnek le szemei előtt, látja a kínlódó társait, az utolsó perceiket, majd a kegyelemdöféseket. Megrettenve ereszti el a nő kezét, hiszen ezek az emlékfoszlányok, még őt is elszomorították…*
-Legyen Nashua…legyen….találkozzunk valamikor, és mérkőzzünk meg…csak te és én….csak te és én...addig nem nyugszok, amíg oda nem küldelek, ahol a falka régi tagjai fekszenek…
*Sziszegi a vadász fülébe olyan halkan, ahogy csak tudja, majd kicsit eltávolodik tőle, az egész jelenetet a zongoristák játéka fűszerezi meg…Pillantása végigsiklik a másikon, nyugodtan lassan, és sokatmondóan.*
-Itt tényleg nem tudunk mit tenni, és ez a te szerencséd…
*Nem törődik azzal, hogy Lloyd gyengébbnek látszik, mint amilyenhez hozzászokott, hiszen az erősek életben maradnak, a gyengébbek pedig elhullnak, mindig így volt ez, mostanra se változott meg. Egyszer úgyis kiderül, hogy ki győz…és onnantól kezdve nincs visszaút. Ujjai melyek percekkel ezelőtt, olyan követelőzően ragadták meg a csuklót, most Nashua bársonyos arcbőrét cirógatják meg…*
-Dönts Nashua....dönts...vállalod a vereség keserűségét?

*Figyeli a Lycon-on végbemenő változásokat, a szemek üvegesen csillannak, mintha valahol teljesen máshol járna. A szorítás enyhül, majd Riam elereszti a kezét... és ezzel együtt az élet is visszaköltözik a büszke nőbe.
A másik mondandója egybefonódik egy csendes zongora concerto-val, s a billentyűkön rohanó fürge ujjak csak még drámaibbá varázsolják a suttogó szavakat. Még egy kicsivel később is érzi Barton lélegzetét a nyakánál.*
~A bosszúnál nincs semmi, ami több erőt adhatna... de...~
*Megrázza a fejét, nem tartja jó húzásnak a másik szempontjából, hogy látszólag belement a kihívásba...
Nem, nem hiszi magát jobbnak a másiknál, csak egy az egy elleni küzdelemben, egy előre megbeszélt időpontban talán több esélye lenne. Talán.
Viszonozza a végigmérő pillantást, mintha csak most mérné fel a másik erejét, próbálná kideríteni a titkolt gyengéit.
Ismét megkockáztat egy apró mosolyt, ami akár fintornak is elmehetne.*
~Egy alfának nem lehetnek már gyengéi... Különben nem ott tartana, ahol...~
*Az érzékei most kezdenek ébredezni, mintha az ígért veszély mély álomból rázná fel őket.
Jól tudja, hogy a válaszától sok minden függhet, talán minden.
Gyáván kihátrálhatna, hisz Riam itt úgysem próbálkozna semmivel sem, de az emberi büszkeség majdnem annyi kárt képes okozni, mint a Bosszú.*
~Milyen ironikus... Ha mi ketten fedeznénk fel, hogy egy vadász és egy farkas ilyen találkát tervez, akkor szinte biztos, hogy különböző okok miatt, de egyikőjük sem léphetné át a határokat egy jó darabig...~
*A mosolya szélesedik, majd hátravetett fejjel felkacag.*
- Ha elképzelem, hogy Morgan tudomást szerezz erről! Vagy akár tőlem valaki… - *de a vegytiszta öröm ismét elhal a hangjából, s már csak a veszélyesen komolyan fénylő szempár tekint vissza az alfa nőstényre.
Az előtte álló nő minden rezdülését figyeli, tekintete a legapróbb mozdulatokat, önkéntelen rezdüléseket szemrebbenés nélkül befogad az éjsötét tekintet.*
- Mondj egy helyet, egy órát, s ott leszek. - *magában tartja a fellengős megjegyzéseket, majd várakozó testtartásba helyezkedik. A lapos tornacipők gumitalpai csúsznak a macskaköveken, a kis terpeszből még egy lezúduló lavina sem tudná fellökni, a kezei lazán simulnak a csípőjére, bal zsebében ott lapul egy vékony acélpengés kés, az egyetlen fegyvere.*

» Az utca